Ha valaki rajongást érez a nagyobb személyszállítójárművek iránt, az Budapesten el van kényeztetve. Legalábbis abból a szempontból mindenképp, hogy a két relatív igényes múzeum (a Tatai úti Vasúttörténeti park és a Szentendrei Városi tömegközlekedési múzeum), számos nosztalgia járat mellett egymást érik a különféle telephelyek nyílt napjai, ahol az érdeklődő kicsik és nagyok ingyenesen bekukkanthatnak a kulisszák mögé, így első ránézésre semmi különleges nincs egy Ikarus napban. Ám ha hozzávesszük, hogy közép-Európa egykoron egyik legnagyobb járműgyárának nincs múzeuma, és hogy a rendezvényt az egykori gyár dolgozói szokták szervezni, mindjárt másként fest a dolog. Ráadásul míg a nyílt napokon mozdulni sem lehet a sok embertől, az Ikarus napot a közelmúltig kevésbé fedezték fel maguknak az emberek, köszönhetően a rendezvény családias légköre miatt, vagyis ez rendezvény sokáig nem a nagyérdeműnek szólt, s ők csak afféle megtűrt kategóriát jelentettek, hanem arról, hogy a gyár egykori dolgozói találkozzanak, s közösen egy nagy bográcsolás, iszogatás mellett felidézzék a régi szép emlékeket.
A világ viszont változik, s mára már a szervezők is rájöttek, hogy igen is jó üzlet a rajongókra kihegyezni ezt az egészet, így 2015-től (amikor a BKV is igen jelentősen részt vett az eseményen) már kifejezetten az élményre mentek rá, s míg korábban csak néhány lelkes gyűjtő hozta el a nosztalgia Ikarusát, most már inkább a különféle közlekedési társaságok hozzák el az egyre bővülő nosztalgiaflottájukat, persze az olyan tipikus magyar rendezvényt kísérő dolgok, mint sör és virslit áruló sátor, a tombola, vagy a 20-30 évvel ezelőtti slágerek felvételről való lejátszása sem hiányozhat, bár enélkül nem is nagyon van generációkat összefogó szabadtéri rendezvény kis hazánkban. Az eseményt egyébként a politika is felfedezte magának, s már évek óta (nem sokkal a nyitás után) a szervezők mellett fellép valamelyik államtitkár, aki minden évben elmondja, hogy most aztán tényleg nagyon támogatni fogják hazai gyártókat és ismét buszokkal lepjük el Európát, meg hasonlók (kár, hogy a valóságban a kormány nem hogy támogatja, de inkább nehezíti a hazai cégek munkáját.)
Ha azonban a fent említett apróságokat leszámítjuk, akkor egy relatíve korrekt rendezvényt kapunk, amihez persze nem árt, ha egy picit beoltottak minket Dieselolajjal. A miért kérdésre a válasz pedig egyszerű, hiába az embertömeg, az ide is beáramló politikai propaganda és igénytelen bóvli és drága dolgok (pl. tombola) ezek ellenére is az ember egy jót nosztalgiázhat, s egy gyermek módjára rácsodálkozhat, hogy például az 50-es és 60-as években a tervezők milyen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy személyszállító gépjármű mind kívül mind belül a lehető legesztétikusabb legyen.
Aztán van az a különös és furcsa, érzés, mely egyben jó is, mikor az ember felül egy 50-60 éve gyártott járműre, s azzal végig zötykölődik Mátyásföldtől az Örsig. Nem tudom mások, hogy vannak vele, de nekem egy ilyen öreg járgányon való zötykölődés sokkal jobban visszaadja a kor hangulatát, mint ha megnéznék ugyanebben a korban játszódó filmet. Érdekes adalék egyébként, hogy kezdetben az egyszerű járókelők számára is leesett, hogy itt valami nem stimmel, s ha nem integettek, de azért felkapták a fejüket egy-egy nosztalgia Ikarus láttán. Ám mára az emberek ezt megszokták, s úgy látszik nem okoz már különösebb feltűnést, ha egy faros Ikarus kikanyarodik a Veres Péter útra, majd az Örs Vezér terén a Sugár előtt tesz egy kört és megy vissza a Margit utcába.
Persze azért ma is akadnak bámészkodók, meg integetők, akiknek a nagy része buszsofőr, és ha már náluk tartunk számukra ez a rendezvény afféle Kánaán, olyannyira, hogy például a BKV a legjobban teljesítő sofőrjeit küldi csak ki. Egyébként a rendezvény egyik fő lelkét pont, hogy a sofőrök adják meg, akik afféle átlagos magyar kisemberek, (olyan embertípus akikről számtalan remek költő, író és filmkészítő csinált maradandó alkotást.) s akik mellesleg számtalan érdekes néha humoros, máskor szomorú (értsd szomorú, hogy igaz és hogy ilyen 2016-ban Magyarországon ilyen megtörténhet) sztorit tudnak, s osztanak meg egymással. Ha másért nem, hát az ilyen apró történetek miatt érdemes ellátogatni erre a rendezvényre, hiszen a szürke hétköznapokban a buszsofőr egy negatív személy, aki késik, nem mondja be a megállókat, rázárja az utas lábára az ajtót és még sorolhatnánk.
Ha valaki hirtelen felindulásból buszt szeretne fotózni a rendezvényen, az inkább délelőtt menjen, mivel a kiállított buszok többnyire akkor nem állnak ellenfényben. Persze nem árt ha fotós türelmes egyén, aki türelmesen kivárja, míg végre méltóztatnak odébbállni a lefotózni kívánt jármű közeléből. A sok hülye gyereket meg... hát hogy is mondjam, hogy szalonképes legyek... szóval ezt sok teli torokból üvöltő visító és rohangáló porontyot annak rendje és módja szerint le tojni. Tudom nem egy könnyű feladat, mert tényleg rohadt idegesítőek, mindenhol ott vannak, de azért meg kell próbálni!
S, hogy kinek javaslom ezt a programot? Nos minden olyan embernek, akinek nem áll fel a szőr a hátán az irtózattól, ha meglát egy Ikarus 260-ast, fiúgyermek kötelező kellék hozzá, kivéve ha olyan, mint akikről fentebb írtam. Nagyon fontos még, hogy ételről és italról mindenki maga gondoskodjon, mert bár lehet ott kapni ilyesmit, de jó drágán és elég vacak minőségben.
Mikor van és hol illetve hogyan lehet kijutni? Szeptember kilencedikén van 10 és 19 óra között, a mátyásföldi sportpályán, mely a gyárral szemben található. Kijutni pedig autóval, az innen induló és az Örs vezér terén megálló Ikaruszokkal, valamint a 44-es és 46-os buszokkal, illetve a H8 és H9 (leánykori nevükön gödöllői és csömöri) hévekkel is ki lehet jutni (Mátyásföld repülőtér mh-nál kell leszállni). Végezetül álljon itt a két évvel ezelőtti rendezvény plakátja:
